eper-rózsa-szarkaláb

Pár hete történt, hogy egy ismerősöm nyilvánosan elhalálozott. Nem, nem így próbált valamely kormányintézkedés ellen demonstrálni, nem akarta felhívni a figyelmet egyetlen elnyomott kisebbségre sem, öngyilkos merénylő sem volt. Még csak öngyilkos hajlamú sem. Egyáltalán nem állt szándékában meghalni, a tőle telhető legnagyobb igyekezettel próbált életben maradni, de hát a dolog másként alakult. Történetesen úgy,hogy a stroke -amiről ugye minden magazinban olvashatjuk, hogy hazánkban"népbetegséggé" avanzsált- az utcán érte, miközben egyedül sietett a dolgára. Hirtelen csuklott össze. Ennek a fajta rohamnak sajátossága, hogy nem feltétlenül és nem minden esetben jár teljes eszméletvesztéssel. Az összefüggő gondolkodás részben vagy egészben megmaradhat, míg a beszédkészség esetleg sérülhet. A végtagok részlegesen bénulhatnak. El sem tudom képzelni milyen rémisztő lehet ezeket a tüneteket egyszerre átélni. Az ember egyik pillanatról a másikra azt veszi észre, hogy izmai nem engedelmeskednek, a szavakkal nem boldogul. Tudja mit szeretne mondani, de nem tudja megértetni magát. Mielőtt fantáziám e sötét és elkeserítő mélységekbe ragadna olvasómmal együtt, térjünk vissza történetünkhöz.

Ismerősöm fekszik az utca szélén. Nem épp a csúcsforgalom kellős közepén, de azért olyan helyen, ahol el-elhalad jópár ember. Nyilván érzi, hogy baj van, próbál segítséget kérni. Mintha az olyan könnyű lenne mikor nem bír szavakat formálni az ember szája. (Ezt később egy szemtanú elmondásaiból tudja meg egy családtagja.) Felemeli azt a kezét, amelyiket még fel tudja s mikor elmegy mellette valaki integetéssel próbálja megállítani. Hátha feltűnik valakinek, hogy sürgősen segítségre van szüksége s eszébe jut hívni a mentőket. Ennyi kellett volna csupán. Ha akadt volna, aki megállt volna, az én mesém meg sem íródott volna, ismerősöm ugyanis feltehetőleg élne.

A másik oldal.

Nem tudom mi lett volna,ha épp arra haladok s ha ismerősöm valaki más ismerőse /családtagja, kollégája, rokona/. Sajnos Magyarországon az alkoholizmus is népbetegség, s ennek földön fekvős-hadonászós válfajától elég sokan szenvednek. Nem ismeretlen látvány ez a városlakó számára. Az OPNI megszüntetése miatt, saját nyakukba visszazúduló mentális problémáik súlya alatt megroppanó embertársainkról még nem is beszéltünk. Ők viszont megoldás és segítség híján, a társadalomra zúdulnak. Nem tudom tökéletes önbizalommal és teljesen tiszta lelkiismerettel azt állítani, hogy én másként cselekedtem volna, mint a problémák kizárásával védekező járókelők, akik gyors pillantás-diagnózissal a "bolond" vagy a "részeg" kategóriába sorolva éppen haldokló ismerősömet elkapták tekintetük és tovasiettek.

Ez a jelenség már akkor foglalkoztatott mikor középiskolás koromban biológiaórán a cukorbetegségről tanultunk. Miután tanárom elmagyarázta a biológiai folyamatokat, amik a szervezetben mennek végbe egy cukorkómás roham során, elmondott egy történetet. Egy diabéteszben szenvedő ember, akinél mindig volt üveg  vízzel, hogy gyógyszerét be tudja venni, valahogy mégis megcsúszott szokásos napirendjével s a rosszullét utolérte mielőtt hazaérkezett volna. Eszméletét is elvesztette. A járókelők egy útszélen fekvő embert láttak, zsebéből kikandikáló üveggel -ne feledjük ez még a műanyagflakonos üdítő-történelem előtti időkben történt- s a történetet innen könnyen befejezheti az olvasó. Nem volt idős ember, "csak" cukorbeteg.

Azt, hogy ezek mennyire nem egyedi esetek az is mutatja, hogy én már másodszorra találkozom velük életem során, pedig még a feléhez sem értem. Remélem. Bár, ha jobban belegondolok... Ki tudhatja ezt előre?

Az 5K Központ

 A kreativitás örömforrás lehet. Felnőttek, kicsi gyerekek és diákok maguk is eljuthatnak a számukra leginkább megfelelő kreatív kifejezésmódokig – ám könnyebben elsajátíthatják őket, ha hozzáértő tanárok segítik őket ebben a folyamatban, és mások példáit is megismerhetik. Ezért jött létre az 5K Központ.

 A Központban kortárs írók, költők, művészek és művészettel foglalkozó szakemberek vezetésével indulnak kurzusok, melyek közt minden művészet iránt fogékony ember megtalálja a saját érdeklődésének megfelelőt.
 
A kultúra és a kreativitás nem csak a magánéletben fontos, nem csak boldogságforrás – bár már ez is épp elég érv ahhoz, hogy az ember a művészet különböző megjelenési formáival kapcsolatba kerüljön. Újabban a piaci folyamatokban is megjelenik a művészet, a reklámkommunikációt például néhány cég a művészetelmélet és nyelvpszichológia felől közelíti meg.
 
A közös művészeti élmények például összehozzák az egy cégnél dolgozó embereket, könnyebb lesz az egymás közti kommunikáció. Továbbá a kreatív munkatársak a cég sikerében, kommunikációs munkájában is eredményesebben tudnak részt venni. Ezért ajánljuk a kultúra közelhozását vállalatoknak, csoportosan is.
 
Tudjuk, hogy hozzánk és tanárainkhoz hasonlóan az 5K Központ hallgatói is nyitott, sokoldalú emberek, akik a partneri viszony, a komoly munka és a párbeszéd hívei.
 
Az 5K Központ alapítói – Lóránd Zsófia, Menyhért Anna és Balogh Endre – több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a kreatív írás, a kommunikáció és a művészettudományok terén.

Szent-Györgyi Albert születésének évfordulója körül sokat idézgették a kiváló feltaláló híres mondásait az elmúlt héten. Ez azért is örvendetes, mert világhírű tudósunk nemcsak biológusként volt remek, hanem emberként is. A sejtek vizsgálata a világ természetének felkutatása olyan felfedezésekhez juttatták, amik irigylésre méltóak. Nem, elsősorban nem a C vitaminra gondolok, hanem arra ahogyan ez a ragyogó elméjű ember az életet látta. Volt valami megszállottság abban, ahogyan az élő anyagot vizsgálta, s abban, ahogy következetesen képviselte háborúellenes álláspontját, mint az élet értelmetlen elpusztításának bírálatát. A kettő nyilván összefügg. Egész közelről látta magát az életet, úgy, ahogy nem mindenkinek adatik meg. Nem csoda hát, hogy sajátos bensőséges viszonyba került vele. Miből gondolom ezt?

Például abból ahogyan test és lélek egységéről gondolkodott. Másként hogyan juthatott volna egy elméleti szakember olyan felismerésre, miszerint : " A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. A sport a test útján nyitja meg a lelket."

 Ma élő tudósaink között is van, aki tudományos eredményei mellett az emberi lélek - vagy ha jobban tetszik tudat - birodalmában is ámulatba ejtő kalandokba bocsátkozik. Sőt, olvasóit is magával viszi s elkalauzolja rejtelmes útjain. Természetesen Csányi Vilmosra gondolok, akinek etológiai témájú könyvei széles körben ismertek s nagyon népszerűek, s akiről kevesen tudják, hogy számos irodalmi művet is alkotott. Méghozzá olyan különös hangulatú, olvasójára oly erős hatást gyakorló munkákat, amiknek semmi másra nem hasonlító atmoszféráját tán pontosan az adja, hogy írója nem a klasszikus szépírói kánon tagja. Az életre, az emberre, a tudatra, a nemi szerepekre, a társadalmi mechanizmusokra nagyon egyénien tekintő alkotó szeme, néha szó szerint a velőnkig lát. Az előítéletek ezúttal alaptalannak bizonyulnak. Nem sikerültek sem kémcsőszagúra, sem elrugaszkodottra híres biológus-etológus professzorunk prózái.

Csányi Vilmossal kapcsolatban csak azt sajnálom, hogy a politika felé nem orientálódik komolyabban. Szívesen lennék annak az országnak a polgára, amelyiknek ő a miniszterelnöke.

A Magyar Írószövetség felvételt hirdet nagysikerű Íróiskolájának 2011. évi
ŐSZI SZEMESZTERÉRE!

ALKOTÓ ÍRÁS
Szépirodalmi szak
Két éves, akkreditált felnőttképzés
a Magyar Írószövetségben
a kortárs magyar irodalom jeles alkotóival
(A teljes szorgalmi idő: 4 szemeszter
4 x 12 hét, 4 x 64 tanóra)

2011. ÉVI ŐSZI SZEMESZTER
2011. szeptember 28. - 2012. január 22.
Őszi szünet: 2011. október 31. - november 7.
Téli szünet: 2011. december 17. - 2012. január 10.
Évnyitó megbeszélés: 2011. szeptember 28.
Első tanítási nap: 2011. október 3. 
Tandíj a 2011. évi őszi szemeszterre: 80.000 Ft+ 25%ÁFA
Befizetési határidő: 2011. szeptember 20.

A 2012. ÉVI TAVASZI SZEMESZTER  tervezett ideje:
2012. február 20 - május 27. (Egy hét húsvéti szünettel)

A 2011. ŐSZÉN INDULÓ I. ÉS II. ÉVFOLYAM
TANTERVE:

SZEMINÁRIUMI ELŐADÁSOK ÉS BESZÉLGETÉSEK
heti 2X2 óra azaz egy félévben 48 óra,
Az I. évfolyam órái hétfőn és szerdán,
a II. évfolyam órái kedden és csütörtökön 18-19.45 óráig lesznek a Magyar Írószövetség Székházában..

Írásgyakorlat  - heti 2 óra
Irodalomismeret - kéthetente 2 óra
- az Íróiskola állandó tanáraival -
Modern magyar irodalom - 19-21. század - kéthetente 2 óra
- Írók írókról -

ELŐADÁSOK*:
- Témák - kiemelkedő kortárs szakértőkkel és alkotókkal -
- Önarcképek – írók saját pályájukról -
Együtt az I. és II. évfolyam részére, egy félévben 4 X 4 óra, összesen 16 óra, a tanterv szerinti szombatokon 14 - 18 óráig
Témák:
1. Műfordítás (2X2 óra)
2. Színházi dramaturgia (2X2 óra)
3. Irodalom a rádióban és a tv-ben (2X2 óra)
4. Folyóirat- és könyvszerkesztés (2X2 óra)

*Az Íróiskola vezetése fenntartja magának a jogot, hogy az előadások sorrendjén és témáin változtasson.

Napjaink néma mellékszereplői. Látványuk hozzátartozik a nagyvárosi életformához, mint a járdaszegélyek facsemetéi vagy a közlekedésilámpák. Akár bosszant, felháborít minket megjelenésük, illatuk, fizikai jelenlétük, vagy az irányunkba indított verbális akcióik, akár szánalmat, együttérzést váltanak ki belőlünk életünk részét képezik. Valljuk a "mindenki a maga sorsának kovácsa" nézetet, ellenszenvvel viseltetve a "gyengék" iránt, akik önnön jellemhibáik következtében tartanak ott, ahol tartanak. Vagy sejtsünk sajnálattól összeszoruló szívvel Dickens figurákat a  jelentős testszőrzet és erősen elhasznált ruhadarabok alatt. Vajon az eszünkbe szokott-e jutni, hogy a névtelen "csövi a sarokról" egykor talán a szomszédunk volt?

A szomszédunk, vagy egy kolléga, valamely régebbi munkahelyünkről, akit kisodort életünkből az idő folyása, vagy egy volt osztálytársunk az "általánosból". Mondjuk a Balog. Akkor persze még nem ilyen volt, jaj, micsoda trükköket is tudott ez a Balog. Akkor még cigánykerekezett, leckét másolt, kötelet mászott a Balog, félt a dolgozattól és boldog volt, ha télen tornaórán kiengették az osztályt hógolyózni.  Örült és félt akkoriban, mint az összes többi gyerek, és akkor még neve is volt : Balog.

Van valami pikáns az emberi elme azon vonásában, hogy nem sajnál órákat az életéből arra, hogy a tévé előtt fiktív emberi sorsok alakulását kövesse, míg -s itt az olvasó elnézését kérem a kínos szójátékért- az utcán heverő hús-vér történetek elzárkózást és elutasítást váltanak ki belőle. Én kíváncsi természet vagyok s éppen ezért indítom el hamarosan a "padon alvó történetek" riportsorozatomat, amiben hajléktalan emberek mesélik el élettörténetüket.

Addig is, akinek a téma felkeltette érdeklődését, annak ajánlom figyelmébe az Erzsébet Téren jelenleg is zajló, egész hétvégés, ingyenes programsorozatot. A Gödör Klub Terasz Galériájában egy hajléktalanszálló bútoraiból berendezett lakószoba várja az érdeklődőket. Számos hajléktalanokból álló kulturális csoportosulás - zenekarok, színitársulatok -szórakoztatják a nagyérdeműt. Az élőkönyvtárból hajléktalan és szociálismunkás "könyvek" kölcsönözhetőek. Megimerhetőek, sőt kipróbálhatóak a józanságuk megtartásáért küzdő szenvedélybetegek rendelkezésére álló terápiás módszerek.
Irány a Gödör, egy urbánus nyárvégi kiruccanásra. Én biztosan ott leszek.

Zajlott, kavargott, lüktetett az élet a Szigeten.Valaki nélkül. Valaki nélkül, aki többé nem része ennek a lüktetésnek. Amy Winehouse hangját már nem halljuk élőben.

Magyarországon körülbelül 30000 drogfogyasztót tartanak nyilván, de ezek csak  hivatalos adatok, nem tudni valójában hányakat rejt el a tagadás sűrűre szőtt palástja. Sokszor saját családjuk "fedezi" őket a külvilág előtt azért, hogy megmeneküljenek a szégyentől, miközben a valódi veszedelem kényelmes takarásban végezheti pusztító munkáját. Ezekben az esetekben nem a rossz szándék áll a hátterében, hanem a tudatosság hiánya. Hiányzik annak a ténynek a megértése és feldolgozása, hogy nem az a tragédia, ha kitudódik családtaguk függősége, hanem az, ha el kell temetniük miatta. A tagadó, hárító, elkendőző hozzátartozói magatartás ideális táptalaja minden szenvedélybetegségnek.

Ez nem azt jelenti, hogy a családtagok tartoznak felelősséggel az addikt személy állapotáért, sőt ellenkezőleg. A felelősség súlyát vissza kell engedni a beteg kezébe, nem szabad az óvó, mindent elsimító jelenléttel megfosztani őt a külvilágból érkező negatív visszajelzésektől, kijózanító kritikáktól, mert ezzel elveszik a lehetősége, hogy szembesüljön egyre romló állapotával. A legtöbb tudatmódosító használónak egyébként is jellemzője, hogy a realitással való kapcsolatuk nem épp zökkenőmentes.

A hozzátartozók, különösen a szülők esetében a leggyakoribb probléma a mélyen gyökerező bűntudat, a helyzet felismerését azonnal követő kínterhes gondolat "mit rontottam el". "Csakugyan ilyen rossz anya/apa voltam?" E gondolatmenetbe túl mélyen belemerülni nem csak azért nem tanácsos, mert megrekedhet benne az ember, hanem azért sem, mert a gyermek gyógyulását nem segíti, sőt kifejezetten hátráltathatja a szülői bűntudat. Sajnos, éljenek bármely szerrel, a szenvedélybetegeknek szintén közös jellemzője a fejlett manipulációs készség, hiszen ezen múlik, hogy környezetüktől valamilyen módon meg tudják szerezni azt, ami mindennél fontosabbá vállt számukra. A szert amelytől függnek. A bűntudat olyan zsarolási potenciált képez, amivel a függő személyiség visszaélhet (a szakemberek szerint ennek virtuózai) s ennek eredményét végül saját maga további rombolására használja fel.

Persze nem a vak hárítás és a szeretetlen elutasítás az ideális megoldás, de fontos, hogy az ember tudatosítsa magában, ha hibákat követett el a gyermeknevelésben az azért van, mert ember, s mint ilyen nem bírja a tökéletesség s mindentudás erényeit. Idézze csak fel magában, ő hányszor kifogásolta saját szülei döntéseit, bánásmódját, mégsem lett belőle szenvedélybeteg. Biztosan ők is a legjobbat akarták neki, s cselekedték ezt szellemi horizontjuk s anyagi lehetőségeik által meghatározott, rendelkezésükre álló keretek között. Ő maga is biztosan ezt tette saját gyermekével s, hogy egyes szavak s cselekedetek kimenetelét nem lehet 100%-os biztonsággal előre megjósolni, az olyan tényező, ami benne van a gyermeknevelés kockázatában. Persze, könnyű elméleteket hangoztatni, mikor az ember szerette szeme láttára teszi tönkre magát. Ez -főként ha szülő az ember- olyan "gombot" nyom, olyan automatizmusokat generál, hogy az illető "nem tud nem segíteni". Sokan ilyenkor programtervekkel, jó tanácsokkal látják el gyermeküket, aki rendszerint -mire a család számára is nyilvánvalóvá válik a dolog- már olyan stádiumban van, hogy képtelen ezen verbális mentőakciók befogadására és hasznosítására. Mit lehet hát tenni?

Segítségért lehet és kell is fordulni olyan szakemberekhez, akiknek ez a terület a specialitásuk. Sokan nem tudják , de Magyarországon jól képzett, komoly szakmai tapasztalattal rendelkező pszichológusok, orvosok és szociálismunkások dolgoznak az addiktológia területén, akiknek szolgáltatásait téritésmentesen igénybe lehet venni. Ingyenes és kitűnően működő hozzátartozói csoportok vannak, amikhez bármikor lehet csatlakozni. "Minek nekem csoportba járni, nem én vagyok beteg, hanem a gyerekem/társam/szülőm". Mondaná erre az ember ösztönösen, s valóban a hozzátartozói csoportba nem azért jár az ember, mert ettől a hozzátartozója meggyógyulási garanciát nyer, hanem azért, hogy ő maga gyógyuljon, s ezzel ideális környezetként tudja szerettét a gyógyulás felé terelni. A döntés persze az ő kezében marad továbbra is, senkit nem lehet akarata ellenére megmenteni. A különbség a csoportba járó, illetve nem járó hozzátartozó között az, hogy ezt a tényt előbbi képes belátni, elfogadni és a lehetőségekhez képest teljes életet élni. A mérleg egyik serpenyőjében ott az egészséges hozzátartozó és egy beteg, aki mintát kap a szer nélkül is jó és élhető életről, a másikban pedig egymás mellett, egymás közreműködésével tönkremenő emberek közössége, ahol az egyik áldozathozatalával a másik is csak veszít.

Nincs persze szülő a földön, akit ez az érvelés meggyőzne, a szív és a vér hangja, az anyai (apai) ösztön mindenen túl azt diktálja, hogy az ember akkor jó szülő, ha végsőkig küzd  utódaiért és mellettük van. "Elvégre az ember nem fordít hátat a saját gyerekének". Ezek a leggyakoribb reakciói a friss szülőcsoportosoknak, el nem ítélhető módon. Azt, hogy az "elfordulás", nem az önzés, az érzelmi kötelék hiánya vagy a nemtörődömség jele, hanem a határtartó, következetes, okos szeretet útja csak fokozatosan fedezik fel. Valahogyan úgy, ahogy a csokoládéért hisztiző gyermeknek is nemet mond az ember fogmosás után, mégoly könnyű lenne bár nem konfrontálódva rábólintani a dolgokra. Egy szülő tudja, az alkalmi népszerűség amire szert tehet csemetéjénél nem ér annyit, mint a lukas fogak miatti kínzó fogfájás elviselése a kicsinek. Később sincs ez másként.

A hozzátartozói csoportoknak óriási a szerepe abban is, hogy a hozzátartozók szorongása, elszigeteltsége oldódik. Az aki abban a hitben élt, hogy ilyen csak vele eshet meg, na meg a "háromhás" családok szerencsétlen porontyaival, egyszerre megdöbbenve tapasztalja, hogy tucatnyi "átlagos" anya és apa bólogat mély megértéssel szavaira, úgy, mint akik maguk is ismerik ezen stádiumokat, hiszen keresztülmentek rajtuk.

A szenvedélybetegség, mint azt neve is mutatja, nem csupán lelkiállapot vagy rossz szokás, hanem betegség. Ahogyan hozzátartozónk manduláját sem jutna eszünkben otthon, a konyhaasztalon a kenyérvágókéssel kioperálni, ne gondoljuk, hogy szakember segítsége nélkül önerőnkből kezünkben tarthatjuk a helyzetet. Szerencsére nem is vagyunk erre ítélve, mert van más megoldás. Mindig van más megoldás.

 Barátnőnk: a cickafarkfű

Most, hogy újra tombol a nyár s felszabadultan adod át magad a mesterséges vagy természetes vízfelületek valamelyikének nem csupán élményekkel gazdagabban térhetsz haza a nyaralásból. Rosszabb esetben a tengerpartról olyan emigránsokat hozhatsz magaddal – tudtodon kívül – akiktől a határon biztosan nem kérik a személyit. Ne legyünk azonban sznobok, nem csak az illegális bevándorlók jelentenek veszélyforrást, igenis vannak virulens és szívós gombák és bacilusok hazánk vizeiben is, nem kell mindenáron külföldre menni egy jó kis fertőzésért! Ezt persze legkésőbb akkor veszed észre, amikor a PMS önmagában is hervasztó tünetei szokatlanul erős görcsökkel és fájdalmakkal egészülnek ki. Ehhez még csak kórokozó sem szükséges, elég egy kicsit tovább, árnyékban magadon felejtett vizes fürdőruha vagy egy szexisen villantott csupasz derék az esős napokon. Máris beszereztél egy príma gyulladást, amiről a tested a fájdalom élességével és intenzitásával értesít.

Amennyiben fiú vagy - ami ugye lehetetlen, hiszen ebben az esetben azonnal tovaklikkeltél innen, mihelyt megláttad a rózsaszínű hátteret - haszontalannak gondolod e sorok olvasását, hiszen Te nem szenvedsz hasonló tünetektől. Legalábbis nem közvetlenül. Az a kis plusz stressz, amit emiatt le kell nyelned havonta egy-két napig, a pityergéssel súlyosbított romantikus filmnézések, a szentimenti-terror ciklikus visszatérései biztosan nem zavarják rendíthetetlen nyugalmadat. Amennyiben mégis, olvass tovább és a tippet oszd meg pároddal, mint aki a nagyon férfias barátaitól, a nagyon férfias szórakozóhelyen hallotta sörözés – esetleg szkanderozás – közben. Abban az esetben, ha metroszexuális vagy, még ezt a fáradtságot is megspórolhatod magadnak.

Szóval, aki szenved a PMS-től, de nem szeretne minden hónapban pár napon keresztül fájdalomcsillapítókon élni, annak van egy jó hírem. Vannak gyógynövények, amelyek nem csak tüneti kezelésként csökkentik a fájdalmat, hanem gyulladáscsökkentő hatásuk miatt a kiváltó okot is kezelik, miközben érezhetően tompítják a görcsöket. A szárított kamillavirág és körömvirág mellett a cickafarkfű a leghatékonyabb segítőtársunk.

Egy teáskanál cickafarkfüvet 2-3 dl forró vízzel forrázzunk le, majd 1-2 percig hagyjuk állni. Leszűrés után kortyolgatva fogyasszuk. Naponta 2-3 csészével is megihatunk belőle. Komolyabb gyulladások esetén nagyon hasznos ülőfürdőként történő alkalmazása is. Ebben az esetben arra figyeljünk, hogy a fürdést követően ne legyen programunk. Tanácsos ilyenkor rögtön a fürdővízből kikelve köpenybe bugyolálni magunkat és azonnal ágyba feküdni, mert a kezelés izzasztó hatású lehet. Kellemes regenerálódást!

 következő lépcsőfok: Delek, ó fényes delek!

Nekünk magyaroknak van egy hétköznapi hagyományunk, ami sokszor talán fel sem tűnik. Tán mostanában, a nagy utazások, nyaralások szezonjában, ha a vízparttól elszakadva valamely külhoni városka szépségét csodálva, a főtéren sétálva ér a dél, figyelhetünk fel rá, hogy valami hiányzik. Nekem legalábbis hiányérzetem volt, pedig épp csak a "szomszédban" voltam. Hiányzott a harangok méltóságteljes, vidáman telt kondulása, ami úgy vibrál az ember fülében, mint  napfény a bronzon. Némi csalódással vettem tudomásul, hogy a pillanat, amiben a délelőtt zenitjéhez ér és átfordul délutánba, észrevétlenül, kollektív jel nélkül múlt el. Hiányzott, hogy a harangszó figyelmeztessen : a dél  ragyogó aranyöv a napunk derekán.
 

Végtelen a variációk száma arrra nézve, hogy ez a napszak hol érhet, attól függően, hogy milyen időbeosztásban milyen típusú munkát végzel, vagy épp otthon vagy kicsi leszármazottaddal, aki a tempót diktálja, esetleg otthon dolgozva, saját főnöködként magad szabod magadnak meddig tart az ebédszünet. A dél tágabb értelemben nemcsak egy pillanatot jelöl, hanem egy idősávot is, késő délelőttől kora délutánig, erre adok most egy újabb lépcsőfok-tippet, amit minden nehézség nélkül megléphetsz, és sokat tehetsz vele egészségedért, állóképességedért. A reggeli és az ebéd között (de az ebéd előtt legalább háromnegyed- vagy egy órával) mindig egyél gyümölcsöt vagy nyers zöldséget. Ez akkor is kivitelezhető, ha irodai munkát végzel, még akkor is, ha nincs külön étkező helység, ahová kivonulhatsz. Nem feltétlen fontos ugyanis fél görögdinnyékkel a hónaljad alatt, vagy összenyomott baracktól csöpögő nájlonnal a kezedben munkába érkezni az egészséges életmód jegyében. Abban az esetben, ha nem kívánod ragacsos ujjlenyomataiddal "hitelesíteni" a nyomtatványokat, tökéletesen megteszi a jól bevált alma vagy előre meghámozott karalábé esetleg sárgarépa. Azok, akik otthon vannak, vagy azok, akiknek munkahelyén van konyha, kockázatmentesen választhatják a lédúsabb gyümölcspéldányokat. Biztosan tudod, ha kismama vagy, mert ezt hallod mindenkitől, s most én is beállok az uncsi szlogent szajkózók táborába: neked aztán főleg figyelned kell a fokozott vitamin bevitelre. Délre már elülnek a rost-invázió utóhullámai is, az ember megéhezik, jöhet az ebéd!

Az ebéd, ami nem csak egy főétkezés, egy szusszanásnyi pihenő is, egy pillanat-sziget a napi teendők hömpölygő sodrásában. Ilyenkor lehet kis társasági életet élni az ebédlőkben, de hallottam olyan tippet is, amit feltétlen meg kell osztanom Veled. Számítógépes vállalatnál dolgozó, ülőmunkát végző ismerősöm mesélte, hogy annak ellenére, hogy náluk az ebédlő is házon belül van, evés után, az ebédszünet második felében lesétál az irodaház belső udvarára. Ott az " ebéd után menetrendszerint beálló szellemi krízist" (értsd:munkahelyen, munkaidőben, munkavégzés közben történő rendszeres alvás) elkerülésére kényelmes sétába kezd, gyomorbarát tempóban a friss levegőn. Szokása annyira megtetszett egy kollégájának, hogy csatlakozott hozzá, így beszélgetéssel is bővült a program. Mostanra már egy ebéd-után-sétáló klikk alakult az irodájukban.

Nézzünk a tányérba is, ha már ennyit beszélünk az ebédről. Persze, ha hozatod az ebéded vagy a menzán eszel, akkor már hozzászoktál, hogy kész tények elé állítanak, viszont leveszik válladról a döntés nyomasztó felelősségét. Abban az esetben, ha otthon főzöl, lehet, hogy nem tudsz róla, de van egy jó barátod. Kölesnek hívják, ajánlom figyelmedbe, köretnek, bármi mellé. annyi időbe telik az elkészítése, mintha egy tejbegrízt főznél, elkészítési technikája is azonos a két ételnek, miközben kalóriaértéke jóval alulmúlja a rizsét vagy a krumpliét. Óvja a vonalaid, lúgosítja a szervezeted, és ha kellően megsózod és ízlésed szerint fűszerezed, kiváló ízű ételt kapsz. Van rá mód, hogy édes-imádó csemetéiddel is megszerettesd. Először is, ha megkérdezik, hogy mi lesz az ebéd, ne mondd, hogy valami nagyon egészséges dolog. Másodszor, tegyél kevesebb sót a főzővízbe mint egyébként és a végén tegyél rá mézet, díszítsd friss gyümölcsökkel, ízlés szerint darált dióval, mákkal. Mondd, hogy ez egy új édesség és figyeld kajánul, ahogy gyanútlan gyerekeid kanalazzák az egészséges és tápláló ételt. További receptekkel szolgálok majd a hamarosan megszülető konyha-rovatban.

Addig is jó étvágyat és további szép napot!

              A nagybányai falra hányt borsó

Sokféle hír bontakozott ki a nagybányai szegénynegyed köré épített fal körül felvert porfelhőből az elmúlt hetekben. Felkerekedtem és odamentem, hogy "tiszta légköri viszonyok" között, saját szememmel lássam és tárjam fel a valóságot az Eper-rózsa-szarkaláb olvasóinak.

Mivel célom a tényfeltárás, nem a szenzációhajhászás, valamint az emberi méltóság tisztelete (olvasóé és "gettó lakóé" egyaránt ) miatt, az ott készített képanyag erős cenzúra után, alaposan megszűrve került fel az oldalra.

Kíváncsian, előítélet és szilárd álláspont nélkül, és -megvallom- növekvő félelemmel közelítettem a témához és a helyszínhez. Szerettem volna, ha minél többen, a fal mindkét oldalán megszólalnak az érintettek, de Cătălin Cherecheş polgármester úr irányába kezdeményezett megkeresésem eredménytelen maradt. Beszélt viszont Nagybánya önkormányzatának ingatlankezelői osztályáról egy - nevének elhallgatását kérő - munkatársa.
Elmondta, hogy bár a probléma jóval komplexebb és kiterjedtebb annál, hogy egy fal megoldást jelenthessen, tüneti kezelésképpen a fal léte mindkét fél számára ( a telep lakói és a környező lakosok számára) egyaránt előnyös. Elmesélte, hogy a telep lakói közüzemi számláikat nem fizették, óriási adósságot halmoztak fel a szolgáltatóknál, ami nagyon sértette a lakosság rendszeresen fizető részének igazságérzetét. A szolgáltatók ekkor még méltányosságból nem folyamodtak szankcióhoz, munkatársaik kiszálltak a helyszínre, víz és villanyórákat szereltek fel, hogy mindenki tiszta lappal induljon és saját fogyasztását egyénileg törleszthesse. Mikor azonban ezután sem érkezett be egyetlen bani sem, kénytelenek voltak megszüntetni az áram és folyóvíz szolgáltatást. Ezután sokan úgy védekeztek a könyörtelen erdélyi tél ellen, hogy kiszedték a lakás mozdítható részeit és eltüzelték őket. Ez az oka annak, hogy sok helyen egyszerűen nincsen sem ablaka sem ajtaja a lakásoknak, és a képeken is jól látható a lakásokban gyújtott tűz okozta kormozódás a házfalakon.
A tömbökben jellemzően nagycsaládosok élnek, rengeteg a kisgyermek. A felnőttek általában munkanélküliek. (Ezen a ponton meg kell jegyezni, hogy Nagybánya egész lakosságát sújtja a munkanélküliség, képzett, középfokú és felsőfokú végzettséggel rendelkező emberek küszködnek ezzel a problémával. - a szerk.) A gyerekek után járó szociális juttatások persze nagyban növelik a gyermekvállalási kedvet. A baj az, hogy ezek végeredményeként kisgyermekek tömegei élnek olyan körülmények között, amilyeneknél rendezettebbekből, jobbakból is gondolkodás nélkül "emelnek ki" gyereket a hatóságok szerencsésebb vidékeken. A legnagyobb probléma a szemét, amiben valósággal úszik a környék. Közvetlenül azután, hogy az önkormányzat saját költségén három óriás konténernyit szállíttatott el, erről az egyébként kis kiterjedésű területről. A hulladék rövid úton újratermelődik, pedig a közelben vannak szeméttárolók, csak odáig kellene levinni szemetüket a lakóknak. Ehelyett kidobálják az ablakon, s ellepi a lépcsőházakat, folyosókat és az egész utcát, terített asztalként szolgálva a patkányoknak és más élősködőknek. Folyóvíz híján egy kútra járnak vízért, ami a fertőzések melegágya. A gyerekek alultápláltak és nem kapnak oltásokat, pedig ott, nekik lenne rá a legnagyobb szükségük. Felügyelet és kontroll nélkül bandákba verődve játszanak, sokszor olyan "játékokat" amiknek könnyen lehet halálos kimenetele rájuk vagy másokra nézve. A közelmúltban több bejelntés érkezett autóvezetőktől, akik a közvetlenül a telep mellett elhaladó Máramarossziget felé vezető úton haladtak át. Jelezték, hogy pici gyerekek váratlanul az autók elé ugrálnak úgy, hogy a sofőröknek minden éberségükre és rutinjukra szükségük van, ha nem akarják halálragázolni vagy megnyomorítani őket. Máskor sárral vagy kövekkel dobálják az elhaladó kocsik ablakait, fejmagasságra célozva. A fal tehát lecsökkent bizonyos veszélyfaktorokat, összegzi mondandóját a hivatalnokasszony.

Ahogy a belváros felől a "negyed" felé haladtam, kisvárosi hangulatú, rendezett kertes házak lakói tiszteltek meg bizalmukkal és engedtek betekintést életükbe és a helyi viszonyokba. Cserébe csak annyit kértek, hogy ne írjam le a nevüket, mert "nem szeretnének bajt" maguknak. Kevésbé diplomatikus, keserű mondatokat hallhattam arról, hogyan próbálnak felszínen maradni, tisztességesen boldogulni, taníttatni gyerekeiket. Lassan témámra terelődött a szó. Elmondták, nem szeretnek trolira szállni - bár az ott az egyetlen tömegközlekedési lehetőség - mert útvonalában szerepel az ominózus környék és annak lakói, ellenszolgáltatás nélkül, gyakran veszik igénybe a buszokat. Őket soha nem bünteti meg az ellenőr, ellenben velük, akik pedig sokszor egy jegy árát is megérzik költségvetésükön, mégis mindig megveszik azt. Aggódnak amiatt is, hogy a járműveken sokszor gyanúsan ragadnak az ülések, a kapaszkodók, féltik gyerekeiket a fertőzésektől. Nem beszélve a rágcsálókról és élősködőkről, amik nem kérdezik melyik utca meddig tart és bármikor áttévedhetnek vagy akár átterjedhetnek a joviális családiházas környékekre.
Minél közelebb haladtam a célterülethez, annál nagyobb megrökönyödést láttam az arcokon tervem hallatán. Megütközve kérdezgették hogy jutott eszembe egyszál magam elindulni, anélkül, hogy egy stáb állna a hátam mögött, oda, ahová szerintük "fehér ember be nem teszi a lábát". Attól ami az arcukon látszott, egy kifejezetten bátor ember is elgondolkodott volna céljáról. Én kifejezetten gyáva vagyok, de nagyon kíváncsi, így nem gondolkodtam el, tudtam, hogy odamegyek és féltem.

Megérkeztem. Mikor váltotta fel a félelmet a döbbenet, az undor és a sokk, nem tudom, de az, hogy 2011-ben, 70 km-re a magyar határtól, az életnek ilyen formája is létezik, tarkóütésként ért.

A kiégett, kibelezett házcsonkok között az emberi lét lecsupaszított vázai ődöngtek. Gyerekek visongtak, kergetőztek. A szemérem meghunyászkodva ejtette ki kezemből kattogó fényképezőgépem, miközben jól kellett figyelnem hová lépek a virgoncan nyüzsgő csótányok között.

Egy asszony ült az egyik tömb lépcsőjén. Fiatal volt. Azt hiszem. Körülötte nagyobb fia, lánya, ölében félpucér csecsemője, az ő apró talpát masszírozta. Ez a látvány beleégett szemembe: ujja a pici, ráncos talpon és a szemei. Szeretném elfelejteni azokat a szemeket. " Ce vreţi aici? De ce filmaţi, doamnă?", Mit akar itt? Miért filmez, hölgyem? - kérdezte és én leengedtem kattintásra kész kezeim. Akkor, abban a pillanatban megértettem tekintetéből, egyetlen dolgot tehetek ezért asszonyért, azt, hogy nem fényképezem le. Nyüszítve felröhögtem magamban saját, jól előkészített kérdésemen: Milyen itt az élet?
- Látom, nem? Kérdezett vissza és nézett. Megint az a kibírhatatlan perzselő, okos szempár. Azért egy mondatot mégis rakott a batyumba, mielőtt porig szégyenülve tovavonszoltam magam. "Ce-i aici nu-i bine, dar sunt locuri și mai rele." Ami itt van nem jó, de vannak rosszabb helyek is. Az ő szájából ez a mondat egy életre elegendő útravaló.

Távolodóban még láttam egy rakás gyereket, akik a fal külső tövében, az autóút mellett játszottak egy homokdomb tetején.

Két kérdés maradt csupán bennem.
Tényleg jobb ezeknek az embereknek, ha van fal?
Tényleg rosszabb ezeknek az embereknek, ha van fal?

     Dívik a retro-rítus, újra hódít a befőzés

Mindannyian emlékszünk anyánkra, nagyanyánkra, amint gyümölcstől roskadó kosarak, ládák között óriás üstöt kavargat gigantikus méretű fakanalával. Aki emlékszik a forró-kotyogó gyümölcs édeskés illatára és aki legalább egyszer végigolvasta egy boltban kapható lekvár címkéjén az összetevőket, az a befőzés mellett fog dönteni. Aztán mikor elér a boltba, megtalálja a befőzőcukros, celofános, szaliciles sort, gyorsan áttér a következőbe és leránt egy üveg kész lekvárt. A fene fog veszkődni, mikor majdnem elpusztult az evolúciós küzdelemben, hogy eljusson a boltba és a fennmaradáshoz szükséges táplálékot megszerezze utódainak és/vagy magának a 37^◦C-ban. Megy a strandra hétvégén, jó lesz ez, a kenyérre ezt is rá lehet kenni. Az első kiskanál után érzi, hogy valami nem az igazi. Szó szerint. Keresztbe áll a szája és valami eltörik benne. Akarata most már megmásíthatatlan. Kinyilatkoztatja befőzési szándékát, mire családtagjai és barátnői aggodalmát váltja ki mentális állapotát illetően. Persze a legsajnálkozóbban fejcsóválók fognak a legmohóbban csettintgetni pár hónap múlva, mikor arcukon, rosszabb esetben ingükön, munkája gyümölcsével – amiről bizton tudhatjuk, fáról, bokorról származik – vadul nyeldekelik reggelijüket. Egyes barátnők látogatásai megszaporodnak majd uzsonnaidőben, gyakran ugranak át „épp csak egy teára/kávéra”. Persze tudjuk, nem lényeg, mi van a csészében, az csak kísérőként szolgál ahhoz, amit melléje adunk. Azt kerekedő szemmel fogadják, s következik a műsor: hatásos szavakkal ostorozzák magukat, kiemelve azon jellembeli hiányosságaikat, amik miatt elmulasztottak nyáron befőzni és üres maradt a spájzuk, és az egekig magasztalnak minket ügyességünkért és állhatatosságunkért. Közben nyelik a lekvárunk, mint kacsa a nokedlit. Ismerjük őket, a barátnőket kiknek neve elé belső noteszünkben felvéstük az „LH” (lekvár hiéna) megkülönböztető jelzést. Most azonban úgy néznek ránk, hogy magunk is elgondolkodunk, normális dolog–e egy ilyen vállalkozás ebben az időben.

Agyunk egy szegletében derengeni kezd, tévéműsorok készültek arról, hogy embereket - akiket ezen műsorokból élő emberek szerint nekünk ismernünk kéne - kiraknak mindenféle szigetekre meg őserdőkbe, és ott főállású túlélőként foglalkoztatják őket. Mások súlyos pénzeket fizetnek azért, hogy túlélő-túrákra vigyék őket. Ezen a ponton születik a döntés: „kimegyek a piacra és megveszem azt az 5-10 kg gyümölcsöt!”  Miután a bátorság-hullám kitombolta magát és elmúlt az adrenalin löket, a buzgalmi fázist a befeléfordulás, szembesülés szakasza válthatja fel, ez azonban nagyon veszélyes lehet! Ilyenkor nem szabad kételkedni, belegondolni tetteink mélységébe. Soha ne nézz vissza miután kiléptél a piacról!

Dráma és idill, a gyümölcs útja a spájzba

Hozzákezdesz hát a munkához. Saját mozdulataidon elérzékenyülve eszedbe jut kedves nagyid, édesanyád munkája, arcukon a verejtékcseppek között bujkáló öröm s, hogy most Te adod át drága gyermekeidnek azt, amit tőlük kaptál. Gondolatmeneted itt egy ordítás szakítja félbe, ami a szádból jön és a büdös kölöknek szól, aki már megint a lábad alá mászott, holott ezerszer megmondtad, hogy nincs hátul szemed. Különben se nyúlkáljon a forró üst fölött, mer’ viheted az ügyeletre! Persze Te, mert életed párja a kánikula – és a házi munka elől – nyakig merült a sport és politikai hírek óceánjába hűsölni. Nagyobb gyereked vészérzékelője már idejekorán villogni kezdett, mikor addig nyugodt otthonotokat gyümölcsök kezdték elárasztani. Mikor előkerült az üst, eszébe jutottak halaszthatatlan dolgai s mire felkötötted a kötényed már csak a hátát láttad. Mielőtt az asszonyi sors oltárán kicsorduló könnyeiddel elsóznád a jó lekvárt, végy egy nagy levegőt!

 Legjobb, ha már a befőzés napjának reggelén kimozgod magadból a feszültséget, ahogyan azt korábbi írásomban javasoltam. Ezúttal csak annyira, hogy maradjon erőd és szükség szerint mozgósítható tartalék energiád! Gyűjtsd magad köré azokat /azt/ a gyerekeid /gyereked/akiknél koruk még lehetővé teszi ezt és mesélj nekik arról, hogy mikor annyi idős voltál, mint most ők, hogyan segítettél anyukádnak. Akkor is, ha nem igaz. Meglátod, imádni fogják. Amíg együtt magoztok, csipegettek a szárról, mesélj nekik bármiről, ami eszedbe jut. Az nem sok? Akkor kérd meg őket, hogy meséljenek ők Neked valamit. Amíg kavargatsz, megkérheted párodat is, olvasson fel neked olyan híreket, cikkeket, amik mindkettőtöket érdekelnek. Legalább beszélgettek, eszmét cseréltek kicsit s közben a lekvár is elkészül. Jó étvágyat!

                     Első lépcsőfok : reggelek

  Jó reggelt! Igen, Neked. Mi volt az a hang, illat vagy test-érzet ami áthúzott álmaid privát birodalmából közös, fényes, kézzelfogható világunkba?
Bármi is volt az, legyen szép a reggeled! Az észre sem vett mindennapi csoda, az örökös újrakezdés, az indítás, ami meghatározza egész napodat. Fontos, hogy ezt az "átlépést" a világ ritmusára hangolódva tedd meg. Ennek érdekében mindig végezz valami testmozgást közvetlenül ébredés után. A sport, a torna általában, mint alakunk érdekében megtett kötelesség szokott felbukkani életünkben, pedig ennél jóval nagyobb és széleskörűbb jelentőséggel bír. Hatással van kedélyállapotunkra, sőt gondolkodásmódunkra. 

Szerencsés vagy, ha azok közé tartozol akiknek munkaidejükbe, napirendjükbe belefér a reggeli futás. Élj ezzel a lehetőséggel! A futás elsősorban, mint a fogyást elősegítő alakformáló tevékenység szerepel a köztudatban. Kevés szó esik a pszichikumra gyakorolt hatásáról, pedig a legkiválóbb antidepresszáns, amire ugyan rá lehet szokni, de kizárólag pozitív mellékhatásokkal jár. Levezeti a stresszt, csatornát nyit az indulatoknak, amik így nem rombolnak minket belülről. Segíti a testsúlycsökkenést, növeli az állóképességet, védi és erősíti a szívet és a keringési rendszert. Stimulálja az anyagcserefolyamatokat és késlelteti az öregedést, testileg és szellemileg is fiatalon tart.

Ne legyints akkor se, ha a szoros napirendűek táborába tartozol, korai indulással és egy családdal, akiknek napját - a sajátod mellett - neked kell beindítanod. Érdemes egy pár percet kicsikarnod a magad számára, hogy "megérkezz a testedbe". Negyedóra is elég lehet, az általad összeállított gyakorlatsorral szokást alakíthatsz ki magadnak, ami csak a tiéd, segít neked és biztos pontként van jelen életedben. Abban az esetben, ha nem csak  jó közérzetre, egészségesebb életmódra vágysz, hanem alakodat is szeretnéd formálni, esetleg egy konkrét tesrészedet, akkor a könnyedebb átmozgató és légzőgyakorlatokat érdemes célzott izomfejlesztő munkával kombinálnod. Le kell szögezni, hogy egy negyedórás reggeli tornától önmagában még nem fogsz lefogyni, de hosszú távon igenis meglátszik majd az alakodon a változás. A has- és farizom gyakorlatok nem csak azért kiemelten ajánlottak reggelre, mert legtöbbünk ezekkel a területekkel folytat ádáz küzdelmet, hanem azért is, mert ha ezeket a gyakorlatokat helyesen végezzük, azzal egész gerincünket átmozgatjuk és ezzel "felébresztjük" testünket. Szokásunkká téve ezt, távoltarthatjuk az alattomosan kialakuló hátfájást. A kertes házban lakók olyan szerencsések, hogy - tavasztól őszig - természet közelben, növények között, madárkoncert közepette tehetik ezt. Azonban egy erkély, vagy a kitárt ablakú szoba is tökéletesen megfelel a célra, s titkos fegyvertárunk remek darabja lehetne, ami előttünk hever felfedezetlenül és kiaknázatlanul. Az ébredő világ szépsége, a jó levegő, a saját testünkre fordított figyelem minősége társadalmi és vagyoni helyzettől függetlenül mindannyiunk rendelkezésére áll.

Aki a futást még csak "kóstolgatja" az össze is kombinálhatja a két dolgot, hiszen kezdetnek akár 10 perc futás is elegendő. Ezt lezárva 5-10 perc tornával remekül felfrissülhetünk s vitalizálva vághatunk neki a napnak, úgy, hogy mindössze 20 percet "loptunk el" saját számunkra a reggelből.

Ezt előkészítheted azzal, hogy családoddal beszélsz új szokásodról, pároddal, nagyobbacska gyermekeiddel megértetheted, hogy neked erre a pici időre szükséged van. Ennek érdekében egy kis önállóság, kávéfőzés, tízórai készítés talán nem túl nagy áldozat azért, aki egyébként a legtöbb fát aprítja a családi tűzhelybe.

Abban az esetben, ha nagyobb "futás-étvággyal" rendelkezel és rugalmas munkaidőd miatt ennek eleget is tehetsz, a reggeli félórás, órás, "kifulladásig" futás a tiéd. Figyeld csak meg, milyen szemmel nézel ez után a világra! Milyennek látod a "hatalmaskodó" főnököd, "intrikus" kollégád vagy az előtted tötyörgő kocsi "szerencsétlenkedő" sofőrjét. A dolgok persze nem változnak, csak az, ahogyan hatnak Rád. Ennyi elég is, vagy tán nem benyomásainkból áll össze világ-tapasztalásunk?

Akármelyik mozgásformát választod is reggelre, a legfontosabb, hogy közben koncentrálj saját testedre. Figyeld a légzésed, érezd hogyan dolgoznak az izmaid, mert ez tölt fel energiával és immunizál a hétköznapi bosszúságokkal szemben.

Mozgás után semmiképp ne feledkezz meg a megfelelő folyadékbevitelről, s ha ez is megvan, valamit harapni is kéne. Vagy nem? A táplálkozással foglalkozó szakemberek véleményei megoszlanak ebben a kérdésben. A klasszikus "reggelizz úgy, mint egy király" elmélettől a "délig csak gyümölcsöt" irányzatig rengeteg verzió létezik. Mivel különbözőek vagyunk, testünk, emésztésünk jellegzetességében is lehetnek eltérések. Éppen ezért célszerű kikísérletezned és megfigyelned, hogy Neked mi tesz jót, mitől érzed magad kiegyensúlyozottnak. Mikor rátaláltál a neked való reggelire, tedd szokássá és ha egy mód van rá, soha ne hagyd ki. Amennyiben intenzív, vagy megterhelő mozgás után is a gyümölcs mellett döntesz, válassz olyat, aminek jelentős a cukortartalma. Nagyon ajánlott a görögdinnye, a szőlő, a barack. Ebben az esetben ne halaszd későre az ebédet, nehogy rosszullét érjen! Ha a tojásos, pékárus, felvágottas, bőséges reggelitől indul jól a napod, mindig fogyassz hozzá magas rosttartalmú zöldségféléket.

Ha az egészségedről gondoskodtunk, s teád, kávéd is felhörpintetted, jöhet a külsőd! Hogy erre marad legkevesebb időd? Először is szögezzük le, fölösleges komplexusokat táplálnod azért, mert a családod, munkahelyi kötelezettségeid és  háztartási teendőid mellett nem sikerül minden nap Uma Thurmanként munkába lejtened. Ez ugyanis lehetetlen, meg felesleges is lenne, hiszen Te, Te vagy. Arra, hogyan lehetsz Te a csinos-Te, a "hú már megint hogy nézek ki"-Te helyett, vannak apró trükkök. Ne hagyd például a készülődést teljes egészében reggelre. Vannak holtidők - például utazás vagy várakozás közben - amikor akár fejben is összeállíthatod a másnapi öltözéked. Ezt érdemes mindig az évszak mellett aktuális belső hangulatodhoz is igazítani. Mindig legyen rajtad egy-két apróság - akár egy szexi színű körömlakk, vidám fülbevaló, divatos sál, vagy más, hangsúlyos kiegészítő - amivel "megjutalmazod" magad arra a napra. Miután gondolatban már összeállt másnapi szerelésed, hazaérve csak ki kell emelned a szekrényből a megfelelő darabokat s egyhelyre rakni őket. Így elkerülhető a reggeli kapkodás, idegeskedés s az egész napot beárnyékoló "szedett-vedett" hatás miatti rossz közérzet.

Végére hagytam a legfontosabbat.
Azért a végére, mert igazából úgy gondolom, erre felesleges Téged figyelmeztetnem. Azért mégis: mindig legyen pár bíztató szavad szeretteidhez, amit magukkal vihetnek.

"Ha nem állunk ki az emberi jogok mellett, 20-30 év múlva mi is kínai gyarmat lehetünk"
Riport Hendrey Tiborral a Tibetet Segítő Társaság elnökével

Számos kedély-borzoló hírt hallhattunk Ven Csia-pao miniszterelnök magyarországi látogatásával kapcsolatban. A valóság után kutatva jutottam el Hendrey Tiborhoz, a Tibetet Segítő Társaság elnökéhez, aki a hazánkban élő tibeti emigránsokkal állandó és közvetlen kapcsolatban van.

- Elnök Úr, mennyire túlszínezett, vagy agyonhallgatott a sajtó által elénk tárt Tibet-kép? Milyen a reális helyzet ma Tibetben?
- Nem tartom kiszínezettnek sem agyonhallgatottnak a sajtó által festett képet, de közel sem mutatja meg a teljes valóságot. Mióta Tibet Kína fennhatósága alatt áll és Őszentsége a Dalai Láma elmenekült onnan, másfél millió tibeti halt meg a kínai elnyomás áldozataként. A valós helyzet ma nem jobb, csak rafináltabb. Tibet Kína gyarmata, és a tibetiek rabszolgaként élnek saját hazájukban. Manapság kevesebb a vérengzés, de tudatosan elsorvasztják a tibeti kultúrát, megölik az emberek identitását. A tibetieknek nincsenek jogaik, nem gyakorolhatják szabadon a vallásukat, a szerzeteseknek átnevelő táborokon kell résztvenniük, meg kell tagadniuk legfőbb szellemi vezetőjüket a Dalai Lámát. A gazdaság, a politika, a kereskedelem, mind kínai kézben van.
- Mi a véleménye Józsa István kijelentéséről, miszerint az emberek Tibetben napról-napra jobban élnek és mindezt Kínának köszönhetik?
- Képviselő úr kissé téved. A kínaiak valóban rengeteg modernizálást, beruházást hajtottak végre Tibetben, azonban ezek haszonélvezője az a 7-8 millió han kínai, akik betelepültek oda. Az "új jólét" kiszolgálószemélyzete pedig a 3-4 millió tibeti, aki másodlagos állampolgárként él saját országában. A kínai kormány tehát valóban törődik Tibettel, csak nem a jobbá tételével, hanem a kifosztásával. Nyersanyagaikat, ásványi kincseiket elszállítják Kínába, vagy a világpiacon értékesítik. Tény, hogy bevezették a villanyt, lakótelepeket építettek a ledózerolt hagyományos tibeti házak helyére, felújítottak néhány kolostort, vasútvonalat építettek. A vonaton azonban csak egy irányba lehet utazni. Egy kínai elutazhat Lhászába, de egy tibeti nem könnyen juthat el Pekingbe.
- Jól hallottam, kolostor felújítást említett?
- Igen. Miután a kínaiak a kulturális forradalom alatt leromboltak és tönkretettek több ezer kolostort rájöttek, hogy a turizmusban óriási anyagi lehetőség van. A spirituális turizmus divatos lett, a nyugati turisták, főként az amerikaiak, milliárd dollárokat hagynak maguk után. Ezért gazdasági beruházásként felújítottak néhány kolostort, az ezekben lakó szerzetesek azonban valójában nem gyakorolhatják vallásukat. Inkább patyomkin szentélyek ezek a helyek, mint szakrális központok.
- Jól értem, hogy a tibeti szerzetesek skanzen-bábuként is anyagi hasznot hajtanak Kínának?
- Nyilvánvalóan, a bevétel kínai kézbe folyik be, a szerzetesek nem sok hasznát látják.
- Mi a véleménye Orbán Viktor kijelentéséről, miszerint Magyarország gazdasági érdeke fontosabb az emberi jogok kérdésénél?
- Kína nagyon nagy ország, óriási politikai és gazdasági hatalommal. Óriási hatása van a világra, ez alól nem húzhatjuk ki magunkat mi sem. Fontos, hogy kereskedelmi és gazdasági szövetségeket kössünk vele, de két dologra szeretném felhívni a figyelmet. Ne adjuk el magunkat és ne számoljuk fel önálló álláspontunkat csak azért, mert valakitől olyan hitelt remélünk ami ideig-óráig megoldást jelenthet. Hosszú távon csak saját magunktól remélhetünk eredményeket. Az emberi jogok kérdése nem belügy, a globalizáció velejárója. Mindenképpen törekedjünk jó kapcsolatokra Kínával, de azért nem kell magunkat szemen köpni és igenis fel kell hozni az olyan kérdéseket, mint Tibet, Ujguria és a bebörtönzött kínai ellenzékiek problémája. Egy ország hitelességét az is adja, hogy mennyire közvetíti és mutatja fel a világban létező értékeket. Én azt mondom, egy kis, de jelentős szellemi értékkel bíró ország is álljon ki az emberi jogok mellett. Persze, tárgyaljunk Kínával, kössünk üzletet vele, de nem fogjuk stabilizálni a helyzetünket, ha nem állunk ki az emberi jogok, az emberi jogaink mellett, és így  20-30 év múlva mi is kínai gyarmat lehetünk, akár itt Európában is.
- Mit gondol arról az álláspontról, hogy kis ország lévén úgysem léphetünk fel eredményesen ebben a kérdésben, csak gazdaságilag veszíthetünk a nyílt kiállással, ellenben ha nem "elefánt a porcelánboltban módra" kezeljük a problémát, akkor hatékonyabbak lehetünk?
- Ebben lehetne igazság, csak egy probléma van. Sem elefánt, sem porcelánbolt nem létezik. Amennyiben lenne a világpolitika színpadának hátterében egy kifinomult politikai törekvés Tibet érdekében ez a kijelentés helytálló lenne. Így azonban szemfényvesztés.
- Mit gondol Orbán Viktor nyilatkozatáról, miszerint arra való az EU, hogy államérdek kockáztatása nélkül lépjen fel az ilyen esetekben?
- Európában a legtöbb felszólalás Tibet érdekében valóban az EU-ból érkezik, ez tény. Szerencsére azonban még nem tartunk ott, hogy egyetlen nagy "világkormány" intézze a dolgokat a világban. Népek, nemzetek még vannak, történelmükkel, sérelmeikkel. Múltukkal, jelenükkel és persze jövő képeikkel. Ezeket artikulálni kell mindenkinek a saját érdekében. Én úgy gondolom, hogy az EU-ra kenni mindent Tibet ügyében messze nem elegendő. Ez inkább elkendőzi a kérdést. A nagyhatalmak gyakorlatilag megegyeztek, hogy Tibetet odaadják Kínának, a Dalai Lámával meg lehet fényképezkedni, mint az erőszakmentesség apostolával. 
- Mi igaz abból, hogy a kínai miniszetrelnöki látogatás alatt titkosrendőrök lepték el Budapestet és megakadályozták a szabad véleménynyilvánítást?
- Az egész látogatás alatt erős fokozatú nemzetbiztonsági és rendőri készültség volt. Ez érthető, mivel Kína miniszterelnöke a világ egyik legbefolyásosabb politikusa. A rendőri jogtalan túlkapásokat azonban semmiképpen nem tartom indokoltnak. Ahol egyéni tiltakozók jelentek meg, akik szerettek volna élni állampolgári jogukkal és szabadon kinyilvánítani véleményüket Kína politikájával kapcsolatban, ott rendőrök rontottak rájuk és durván megakadályozták őket ebben. Azonnal igazoltatni kezdtek, földre dobták a tibeti zászlót, megtaposták, eltörték a zászlórudat. A tibetieket vegzálta a rendőrség, lökdösték őket, hátracsavarták a kezüket mintha bűnözők lennének. Hárman-négyen támadtak egy tibetire. Rengeteg kínai "diák" - álláspontom szerint ügynök- volt jelen, hatalmas kínai zászlókkal, amikkel a Tibet mellett tüntetőket körbefogták és gyakorlatilag eltüntették őket. A rendőrök ezt hagyták, sőt, hátramentek a kínai zászló mögé és ott igazoltatták a Tibet mellett tüntetőket.
- A Bevándorlási Hivatal, amelynek nincs félfogadási ideje szombaton, szombatra rendelte be a nálunk tartozkodó tibeti emigránsokat. Hogyan történt ez pontosan?
- Így van, bent tartották őket 5-6 órán keresztül. Ott kellett várakozniuk a semmiért. Ezt nyilvánvalóan azért kellett megtenniük, hogy nehogy valahol demonstrálni tudjanak az elnöki látogatás alatt. Miután kiengedték őket még 3-4 órán át civilruhás rendőrök követték őket. Ez a demokrácia megcsúfolása és ezek az első lépések a kínai diktatúra irányába, ezeket nem kellene Kínából importálni.
- A tibeti emigránsok hogyan élték meg ezt az egészet?
- A tibeti egy nagyon intelligens népcsoport. Jól és hamar átlátnak minden helyzetet. Ezt is pontosan átlátták, de azt kell mondanom genetikusan hozzászoktak ehhez. Akik itt vannak nálunk már mind kínai uralom alatt születtek. Ők egy hontalan nemzet részei. El kell azonban mondanom egy történetet, ami hozzátartozik a teljes igazsághoz. Egyiküknél, Cevang Thinli-nél megjelent egy rendőr civilben. Elmondta, hogy ugyan nem ő vette el a tibeti zászlót, nem taposott rá, de bocsánatot kér a történtek miatt. Ő és társai, elmondása szerint egyetértenek Tibet harcával, de munkájuk végzése közben parancsra kellett cselekedniük. Ezekkel a szavakkal átnyújtotta Illyés Gyula "Egy mondat a zsarnokságról" című versét.
- Ön szerint hová vezet az a világ-tendencia a mi országunkban, hogy az érdek és haszonelvűség háttérbe szorít minden más szempontot?
- Lehet, hogy Magyarország olyan nehéz helyzetben van, hogy úgy gondolják a politikusaink, mindent megér az, hogy valamennyi pénzhez hozzájussunk. Ennek érdekében kinyitjuk a kapuinkat, kitárjuk őket nagyon nagyra és tulajdonképpen olyanokat is beengedünk rajta, akiket valójában nem ismerünk alaposan. A kínaiak nem kispályások. Nagyon határozott elképzeléseik vannak, agresszíven érvényesítik akaratukat a világban. Pontos szándékuk van Magyarországgal is. Mi lennénk a nyugat kapuja. Itt lenne a lerakatuk, amivel gazdaságilag szeretnék meghódítani az EU-t. Még ezzel sem lenne baj, de ne adjuk fel már sokszor megtépázott függetlenségünket, ne adjuk fel hitünket a szebb és igazságosabb jövő reményében. Különösen ne egy tál rizsért.
- Végezetül hadd kérdezzem meg, mit tehetünk mi átlag emberek Tibetért?
- Gyakran felteszik nekem ezt a kérdést s azt szoktam válaszolni erre, hogy csak  mi, átlag emberek tehetünk egyáltalán valamit. Nyitott szemmel, józanul, bölcsen gondolkodjunk. Ne hagyjuk magukat befolyásolni, gondoljunk Tibetre, mert Tibet egy szimbólum. Ősi emberi jogok, identitás, autonómia, környezetvédelem, vallásszabadság, kultúra, ezeket mind magába foglalja ez a szimbólum. Értsük meg bárhol, bármi történik a világban az ránk is hatással van. Egyébként meg tényleg legyünk jók, mert tényleg nincs más megoldás.

Mit is tudnék én ehhez a remek zárszóhoz magam részéről hozzátenni? FREE TIBET!!!

                               Apró lépcsőfokok

A hely és az idő tengelye mindannyiunk számára meghatároz egy pontot a létezés koordináta-rendszerében. Talpon maradni az adott paraméterekkel sokunk számára nagyon nehéz. A mi felelősségünk, hogy lehetőségeink által behatárolt mozgásterünkben merre indulunk. Mindig megtesszük azokat a lépéseket, amiket megtehetünk önmagunkért, vagy tulajdon határainkat meg sem közelítve egyhelyben toporgunk? Számos apró trükk létezik, hogy túléljük a rossz időket és akkor is minőségi élménnyé emeljük hétköznapjainkat, amikor úgy tűnik, a külső tényezők az értékvesztés felé vezetnék életünk. Ne feledjük: a kormánykerék a mi kezünkben van. Ebben szeretnék segítséget nyújtani fokozatosan, az apró lépcsőfokok programmal.

Elindulni mindig onnan kell, ahol vagyunk. Abból kell tehát kiindulnunk amink van, de tisztában vagyunk egyáltalán saját titkos fegyverkészletünk tartalmával? Végezzünk mustrát, készítsünk leltárt tartalékainkról. Kiindulásként ott van például saját testünk. Mikor néztünk rá utoljára előítéletektől mentesen, ítélkezés nélkül, egyszerűen csak érdeklődve? Mikor mozgattuk át úgy, hogy igazán jólesett neki? Olyan ember nincs akinek a mozgás nem okoz örömöt, csak olyan aki még nem találta meg a „saját mozgását”. A sport az alattomosan kialakuló depresszió leghatékonyabb távoltartója, a mozgásban-levés élménye rímel az élet ritmusára. 

Futás közben például folyamatos "haladás-élményt" élhetsz át, ami a tehetetlenség érzésének  kiváló ellenszere. Aki pedig nem bír futni, gyalogoljon bátran! Ráérsz áttérni a futásra, ha a tempós sétát már unalmasnak találod. Mielőtt elcsüggednél gondolj bele: senki nem fogja  számon kérni, hogy ez hónapok vagy évek alatt következik be, ha egyáltalán. Csak önmagunknak tartozunk elszámolással, nekünk pedig minden lépés: nyereség!
 

Én magam gyaloglással kezdtem, szó szerint lépésről lépésre haladtam, míg három év múlva lefutottam egy hegyi félmaratont. Három év kellett, hogy a félórás, átlagos tempójú, átlagos terepen végzett sétákból 21 km-es, hegyi futás kerekedjen.  Ennek történetét szívesen megosztom Veled, egyben ráléphetünk a naposabb oldal felé kanyargó lépcső első fokára. Hamarosan!

Tudtam, hogy régóta nagyon beteg, a hír mégis szíven ütött. Peter Falk halott. Elcsodálkozom a halálhíre hallatán felszakadó érzés intenzitásán és az űrön, amit maga után hagyott. Színész volt. Jó színész. Végül is a hatáskeltés a mesterségéhez tartozott.

Mégsem hiszem el -az Ő esetében nem- hogy szerepeinek karaktere, a hatásosan megírt jelenetek és a hollywoodi imázs tette milliók kedvencévé. Mikor ő feltűnt a képernyőkön, úgy volt jelen házak, villák és panellakások nappalijában Amerika- és Európaszerte, mintha a szomszéd jött volna át egy kis tere-ferére. Csak jóval szórakoztatóbban. Megszoktuk, hogy jelen van és ha rég nem láttuk hiányzott. Nagyon. A büdös szivar, a rozoga autó, a rossz ballonkabát, a sosem látott feleség és főként a kutya. Hogyan volt képes ez az ember a világ különböző tájain tízmilliók szívébe férkőzni? Mitől volt ellenállhatatlanul szeretetreméltó? Ez a rejtély felderítetetlen marad.

Egy dolog vígasztal. Biztos vagyok benne, hogy bármily kis szent-stikli, angyali sumákság terhelje is a menny-lakók lelkiismeretét, mostantól nem érezhetik magukat biztonságban. Bármennyi idő is megy rá az öröklétből, a dolog előbb-utóbb kiderül. Még akkor is, ha ő szárnyait odahagyva leugrik néha, hogy kísérjen bennünket -amit őszintén remélek. Előbb-utóbb visszatér és szórakozottan motyogja a kaput nyitó Szent Péternek: Bocsánat, valamit elfelejtettem....

szétesőknek, lent lévőknek, (nem csak) nőknek

„Szemedbe nézék az imént, élet! És úgy tetszék
nékem, hogy feneketlen mélységbe bukom.
Ámde te kihúztál engem aranyos horgoddal, csúfolkodva
kacagtál, midőn feneketlen mélységnek hívtalak.”
Friedrich Nietzsche

Én nem tudom miért érzed magad rosszul. Azt sem, hogy érzed-e még magad egyáltalán. A múló rossz hangulattól az énkép elvesztéséig hosszú lépcsősor kígyózik az árnyékos oldal sötétjében. Ha nem tudod hogyan s mikor kerültél oda, hasztalan szaladgálsz föl-alá rajta , hogy megtaláld melyik volt az első lépcsőfok, amire ráléptél. Ki kellene lépni oldalra, hiszen a fény mindig párhuzamosan fut az árnyékkal, ezt jól megtanultad. Nem mersz, tudom. Félsz, hogy lezuhansz, hisz a sötétben nem látsz semmit, ami körülvesz. Keresed a biztosat de nem látod a lehetőségeid. Az esély sosem bizonyosság. Én nem tudlak kihozni onnan, de ha egy percre leülsz a lépcsőre, ott ahol vagy és figyelsz, elhívlak valahová képzeletben, tarts velem!

Itt is vagyunk, egy végtelen gardróbszobában. Ez az Élet öltözője. Szégyenletesnek, rútnak, iszonyatosnak tartott ruhadarabok zuhannak szanaszét az űrben. Lehasított ing, szoknya és nadrág cafatok a romlásba száműzve. A falak mentén pazar pompával rakott ruhásszekrények. Egyszerre belép az Élet és gondosan kiválogatja, összeállítja majd magára ölti, egymásra húzza az általa kiszemelt darabokat. Innen is onnan is. Ízlése kiismerhetetlen. Mikor ott áll elkészülve cipővel-táskával egészen, akkor ismersz rá benne gyerekkori magadra. Kimegy. Nagy soká visszatér, nem úgy, ahogy elment. Egyes darabok lefoszlottak róla, egyeseken látszik újonnan vette magára őket. Benéz a tükörbe. Nem tetszik magának. Letép magáról mindent. Ott áll előtted rémisztő pucéran, elviselhetetlenül, nem is állod a látványt, el kell fordítani a fejed… Megint öltözik. Válogat, összeilleszti, ami szerinte összetartozik. Lüktető és eleven és Te látod benne kamasz-éned, de már ott sincs, ki is lépett. Ismét visszajön, akár az előbb, félig rongyosan, félig megelőzve a divatot. Disszonáns, megint vetkőzik. Megint öltözik. Megint kimegy. Megint visszajön. Hányszor is? Te tudod.
Valahányszor az életet pucéran látjuk, mintha szétesne a világ. Pedig az élet csak készül tovább lépni, új idők új stílusát keresi gardróbjában, új kompozíciót kreál amiben felismerheted magad és öntudatra ébredhetsz.
Mert az Élet felöltözik egy új Ildivé, Szilvivé, Zsuzsává, Évává…

 „ Furkó Kálmán katonája voltam”

Válts útvonalat, életet menthetsz!

Így hangzik a történet mottója. A történeté, amit sajnos nem tulajdoníthatok saját írói fantáziám virulens működésének, csupán az élet pislogó, irigy bértollnokaként vetek papírra.

Mikor egy hideg, tavasz eleji koraestén békés, nájlonszatyor-lóbáló tudatlanságban postára és boltba indultam még nem sejtettem, hogy a sors pár perc múlva élet s halál urává avat.
A kisvárosi élet törvényszerűségeinek kérlelhetetlenségével szembesülve, engem elkísérő társam felé nyöszörögtem a kegyetlen igazságot, hogy a vidéki posták korán zárnak. Ennek a kis kitérőnek köszönhetően szokott útvonalunk helyett egy aszfaltút nélküli, sorházak között vezető utcácskán haladtunk célunk felé. A téma az utcán hevert, egy kerítés tövében, erős alkoholos befolyásoltságban. Tős-gyökeres volt-fővárosiként a látvány automatikusan beindította fejemben a legközelebbi hajléktalanellátó szociális intézmények elérhetőségének keresését, kis időbe tellett míg agyam feldolgozta a látottakat.
Kifejezetten jólöltözött, ápolt külsejű, korosodó férfi feküdt a földön. Nem mesze tőle takaros kosárka, tele friss zsömlével, zöldséggel, miegymással. Ekkor a hirtelen beálló rosszullétek tipp-listája következett a cukorbetegség során fellépő kómás állapottól kezdve a szélütésig. Hangosan köszöngetni kezdtünk, hátha az segít.
Felhívtuk a fekvő úr figyelmét arra, hogy a hőmérséklet jelenleg fagypont alatt van, várhatóan tovább csökken, a szabadlevegőn alvás ilyenkor nem egészséges.
Az úr kinyitotta a szemét, karja a levegőben és nyelve a szájában egyaránt bizonytalanul forgott. A katonaság elit ejtőernyős alakulatát emlegette, Furkó Kálmán neve valamint a „harcos” titulus - ez utóbbi önmagára vonatkoztatva- hagyta el a száját erős szesz szag kíséretében. A részletek egyértelműen elmesélték: hajléktalanságról szó nincs, csupán bevásárlásról. A feladat láthatóan végrehajtva, így tehát kötelességteljesítés közben bekövetkező baleset tragikus kimenetelét láthatjuk.

Érveinkre valamint ajánlatunkra, hogy mentőt hívunk, a „hárítom, Uram, határozottan hárítom” válasz érkezett, jól érthetően elkülönülve a szövegkörnyezet kevésbé artikulált részeitől.
Mivel tiszteljük az akarat szabadságát és mivel vidéken a boltok is korán zárnak, folytattuk utunkat, megfogadva, hogy dolgunk végeztével e szokatlan útvonalon térünk haza. Így is lett, s újdonsült ismerősünk még mindig zavartalanul hortyogott a kerítés tövében a földön, vagy inkább félig beléfúródva. Próbáltuk figyelmeztetni arra, hogy ha ebben az időben elalszik, nem biztos, hogy felébred. Tudakoltuk hol lakik. Hősünk következetesen indiszponált maradt, viszont már nem volt udvarias. Sűrűn tanácsolta, hogy hová menjünk, és ott mivel foglaljuk el magunkat. Nyomatékosan fejünkbe véste, hogy a „deszant az deszant” és kitartóan emlegette Furkó Kálmán nevét. Mivel ezen információk összessége kevésnek bizonyult ahhoz, hogy intézkedni tudjunk, a talpraállítási kísérletek pedig megfelelő motiváltság hiányában sorozatban kudarcba fulladtak, figyelembe véve, hogy hősünk nadrágjának nedvességtartalma láthatóan meghaladta az egészségügyi határértéket, döntést hoztunk. Becsöngettünk a legközelebbi házba.

Mikor bentről gyerekzsivaj, esti fürdetés, fektetés zajai hallatszottak, kezdtük magunkat kellemetlenül érezni. Szerencsénkre fiatal, agilis, együttműködő apuka pattant ki a házból a hírre és bekapcsolódott a keltegetési kísérletbe. Csekély eredménnyel. Barátunk ciklikusan visszatért kedvelt lételméleti meghatározásához, miszerint „a deszant az deszant”. A segítségünkre siető ifjú családapa közölte, hogy ezzel tisztában van, mert hat évet töltött fentnevezett alakulat kötelékében. Itt az élet Rejtő mester stílusára váltva folytatta a történetet. A következő párbeszédnek lehettünk fültanúi:
- (ifjú családapa) Hány ugrása volt?
- (földön fekvő férfi) Neked fiam hány ugrásod volt?
- (ifjú családapa) Hatvankilenc.
- (földön fekvő férfi) Hazudsz!
- (ifjú családapa felénk fordulva) Akkor több volt, mint neki.

Nem maradt más hátra, mint hívni a mentőket. Ittas emberekért, tudtuk, nem küldenek kocsit. Szerencsére társamnak feltűnt az a nem elhanyagolható körülmény, hogy Furkó Kálmán egykori tanítványának feje gyanúsan közel feküdt a kerítés betonoszlopához, esés közben akár csúnyán belé is verhette. Mivel az összefüggéstelen beszéd, a rossz koordinációs képesség, a záróizmok kontrollvesztése agyrázkódásra is utalhattak, ezen gyanúját megosztotta a diszpécser-kisasszonnyal, aki hajlandó volt kocsit küldeni. Jöttek is a mentők, de nem szívesen…
Ezt abból láttuk, hogy köszönésünket nem fogadták a közegészségügy morcos katonái, viszont mielőbbi távozásra szólítottak fel minket, amin nagyon meglepődtünk. Azért távolabb megállva csak ott maradtunk, figyeltük hogyan rakják be harcos barátunk a kocsiba. Nekik sem sikerült talpra állítaniuk őt. Minden egyes kísérletnél nagyot zuhant, arról panaszkodva, hogy Furkó Kálmán visszahúzza. A kérdésre, hogy hol lakik, azt válaszolta, hogy Furkó Kálmánnál, arra a kérdésre, hogy „és hol lakik ez a Furkó Kálmán” már nem volt válasza.
Mindenesetre kalapját, kosárkáját mellé helyeztük a mentőautóba és sietve hazafelé vettük az irányt, abban a reményben, hogy látunk még valamit a Derrick-ből, jusson valami kis izgalom nekünk is a kisvárosi hétköznap estére. 

                  Csodák

Mondjuk, manapság nincsenek csodák. Eszünkbe sem jut, hogy rossz helyen keressük őket. Spiritiszták és misztikus „gyógyítók” üzleti vállalkozásai virágoznak fel, miközben egyre több otthon polcain porosodnak a könyvek érintetlenül. Az irodalom, a színház, és a cirkusz közös vonása, hogy ablakot tár a megnyilvánulón túlra. A Költő a mindenség kapuit nyitogatja verseiben, amiken keresztül – mi véges lények – a végtelenbe léphetünk. Nagy szerep az övé a globális munkamegosztásban. Megvan a helye a társadalomban, és néha napján még az is előfordul, hogy még élete során ennek megfelelő megbecsülésben részesül. Nem ez a helyzet egy másik mediátor esetében, aki szintén a végtelennel cimborál, mégsem veszi komolyan senki.
A bohóc a gyermek-világ figurája, akinek egyre magasabb ingerküszöböt kell átugrania. Az idő lassan elhalad a cirkusz mellett és a zsúfolt kocsikkal, karavánnal nem lehet tartani az egyre gyorsuló tempót. A csoda, pedig ott lakik a tarka vagonok közt, a nehéz ponyvák alatt.
Pár éve a Sziget Fesztivál színház negyedében sétálgattam. Délelőtt volt vagy kora délután, amikor a koncertek megkezdése előtti programok és matinék uralták a környéket. Az egyik színpad előtt már gyülekeztek a fiatal anyukák kicsi gyerekeikkel. Egy marionett-művész produkciója kezdődött. Piciny balerina, egy delfin és egy parányi bohóc keltek életre egymás után, néhány jelenet erejéig. Nem tudom mikor kezdődött, nem tudom hogyan. Csak arra emlékszem, hogy cselekedni már nincs erőm. Késő volt, mire észbe kaptam a Művész hatása alatt tartott, mint Máriót a Varázsló. Idegszálaim eggyé váltak a kicsiny bábuk aprócska tagjait mozgató fonalakkal és ő játszott rajtuk. Könnyeden, finoman, fölényesen.
 

„világokat igazgatok:
üveggolyókkal játszom.”
Írta József Attila, mert ő igazán ismerte a hatalmat. A gyermek hatalmát a világ felett, a mágikus világképet, ami ott él egyéni és közös múltunk ködbe vesző kezdeteiben. Ahogy cseperedünk, konfrontálódunk a valósággal, a környezetünkkel, megtanuljuk elrejteni gyerek-énünk, mert nem akarunk sebezhető felületet hagyni magunkon. A régi, a gyermeki hatalom lefoszlik rólunk kinőtt ruháinkkal és az érzékeny, sérülékeny lény már csak hátráltat bennünket a küzdelemben – ami ugye, az élet. Vannak, akik felnőnek, de nem feledkeznek meg arról, amiről minket leszoktat a külvilág. Ezért volt olyan találó a pár éve rendezett Cirkusz Találkozó reklám plakátja, a Földgolyót az ujjhegyén egyensúlyozó bohóc képe.
 

„Én nem vagyok te, én nem csupán látszom,
én játszom”
Mondaná erre a Költő.
Játszani, pedig csak az tud, aki tudja a szabályokat, ismeri a törvényeket, érti az összefüggéseket. A világ bírása teszi a játékban önfeledté a legkisebbeket és varázslóvá a legnagyobbakat, akik képesek átlépni a kettő közt húzódó határvonalat, hogy közvetítsenek köztünk és saját elfeledett gyermeki valónk között.
Milyen lesz a jövő, ha ez az összeköttetés megszűnik? Nem olvasunk többé, elfelejtünk játszani, a bohóc elejti játékát, a Földgolyó elgurul gazdátlanul. Nem lesz többé gyenge pontunk. Nem érkezik hozzánk több üzenet. Nem lesz többé mit mondani. Tán csak két mondatot, búcsúzóul.
Zampano, a bolond rosszul érzi magát. Zampano, a bolond halott.
                     

   Történelem és varázslat

Horváth Viktor: Török tükör

Horváth Viktor regényének címét sokféleképpen értelmezték már, ám létezik egy eddig nem említett olvasata. A tükör az ismeretlen, a csodák birodalmának kapuja. A mondák és mesék világának varázstükreibe tekintve olyasmit láthat az ember, amit sehol máshol. Múltat, jövőt, olyat ami megtörtént, és azt ahogyan történhetett volna. Az idő rejtélye csillan meg benne a tükrözött valóság felszínén. Ez a motívum végig jelen van a könyvben, a mű rétegei úgy tárulnak fel, ahogyan az egymással szembefordított tükrökben fedezhető fel a végtelen.
Sok szó esett már a XVI.-XVII. századi Magyarországot megjelenítő regényekben arról, hogy hogyan jelentek meg addig ismeretlen gyümölcsök, állatok, öltözékek, közigazgatási formák és istenek, hogyan keveredtek a helyiekkel és tették pezsgővé kelet és nyugat találkozásának e nyüzsgő színterét, amitől mégis letehetetlen ez a könyv, az a páratlanul érzékletes megjelenítési mód és hangulatteremtő erő, amivel mindezeket elénk tárja. A regény élvezetének kulcsszava: a hangulat. Aki szereti ha „utaztatják”, nem kizárólag földrajzi értelemben, az szeretni fogja a Török tükröt. Ha rátesszük lábunkat az útra, amire a könyv első mondatai ellenállhatatlanul csalogatnak bennünket, már magába is szippant a történet, mire észbe kapunk rójuk indaszerűen kanyargó ösvényeit, bégek, kádik, szpáhik, defterdárok, ráják, muftik és mollák lesznek útitársaink, feltárul előttünk a hódoltság korának Pécse, s abban egy másik világ: tükör a tükörben. A bölcs, lecsillapodott, öreg Ísza visszaemlékezéseiben úgy vezeti az olvasót végig a legendák és mesék fonalának mentén, hogy az nem sérti a „jó efendi” realitás érzékét és történelmi ismeretei által meghatározott valóságképét. Még akkor sem, ha egyes hősök merészen és váratlanul felbukkannak a gyermekkori olvasmányok elfeledettségének lőpor-felhőjéből, valahogy egészen másként, mint azt dicső egri várvédő korukból megszoktuk.

A főszereplő kamasz fiú identitáskereső története során az Ezeregy éjszaka mitologikus fonalai szövődnek össze történelmi tények és személyek valóságának szálaival, ez adja a regény szövegének mesteri szövedékét, melynek szín kavalkádja és pazar mintázata akár a legmívesebb szőnyegé. Ísza belső történetében a serdülőkor lélektani folyamatai keverednek a személyiségnek a kulturális közeg által meghatározott törvényszerűségeivel. Ísza bin Juszuf útját diadal, fegyvercsörgés, mesés kalandok, szép asszonyok, csodás masinák, dzsinnekkel keveredő varázslatos vérvonal, na meg az anyjától elhagyott gyermek örök fájdalma kíséri végig. Mindez hitelesen és izgalmasan. A jellemábrázolások általában reálisak, mentesek a túlzásoktól. Nincsenek eleve elvetemült vagy zavaróan jóságos személyiségek. E kvalitások hihető módon és arányban keverednek a szereplőkben. Az esendőség és gyarlóság momentumai nagyon is valószerűek, a tükör ebből a szempontból az emberi létforma törvényszerű aspektusait tükrözi. Vannak dolgok, amik ötszáz év alatt mit sem változtak.
Az író otthonosan mozog a keresztény, a muzulmán teológiában és a mitológiában egyaránt, így a szentek, angyalok, arkangyalok, dzsinnek is otthonosan mozognak a regény helyszínei és történései közepette, hol itt, hol ott bukkanva fel valós történelmi személyek társaságában. Azon, hogy egy ágyúgolyó kíséretében maga Belzebub zuhan a csatatérre már a szemünk se rebben. Ahogyan azon sem, hogy a könyv egyik legszórakoztatóbb fejezetében Nakír és Munkár arkangyalok Azraél elé licitálják az erősen meglepett Konstantin császárt, segítőkészen felhívva figyelmét arra, hogy most meghal. A két arkangyal kollegiális villongásának, miszerint hová kéne kerülnie a keresztényeknek kedvező császárnak, Azraél vet véget azzal, hogy rávilágít, „ezeknek odaát idő van”, „Ez még nem is találkozhatott a Prófétával, mert Mohamed Próféta majd később van”. Így az ügy határeset, de mivel Alláh csak akkor foglalkozik ilyesmivel ha „együtt van az összes vitás eset” Konstantin azóta is várakozik a végítéletre. Ez a könnyed humor szinte végig jelen van a műben és különösen élvezetessé teszi olvasását.
Nem csupán a korabeli török és magyar „világba”nyerhetünk bepillantást a tükör által. Megjelennek a két birodalom közti terület népei is, megcsillan benne a rác vitézek jellegzetes öltözéke, a havasalföldi vajda fegyvere, a velencei dózsék mérhetetlen kincsei, sőt a „dög Ferdinánd” népének „elfajzott frengi” szokásait is merőben új fényben villantja fel. Ezzel azonban még korántsem teljes a multi-kulturális kavalkád. Pécsen felbukkannak többek között az oszmán arisztokrata származású főhős féltestvérei, akik elmagyarosodott velencei dózse fik, a német költészet és a hasis szívás elkötelezett híve, Ferdi baba a germán dervis, a fehér bőrű, kék szemű brit muzulmán Dzsoni Aga, valamint egy igazi „vadember” akit egy spanyol zsoldos hozott magával az Új Világból. Egy azték harcos Baranyában, a XVI. század derekán. Mindez magától értetődően és olvasmányosan, hogy én a fényes arcú efendi csak nyelem a hosszú, édes, ánizsos medvecukrot az utolsó morzsáig, azaz betűig.