eper-rózsa-szarkaláb

   Történelem és varázslat

Horváth Viktor: Török tükör

Horváth Viktor regényének címét sokféleképpen értelmezték már, ám létezik egy eddig nem említett olvasata. A tükör az ismeretlen, a csodák birodalmának kapuja. A mondák és mesék világának varázstükreibe tekintve olyasmit láthat az ember, amit sehol máshol. Múltat, jövőt, olyat ami megtörtént, és azt ahogyan történhetett volna. Az idő rejtélye csillan meg benne a tükrözött valóság felszínén. Ez a motívum végig jelen van a könyvben, a mű rétegei úgy tárulnak fel, ahogyan az egymással szembefordított tükrökben fedezhető fel a végtelen.
Sok szó esett már a XVI.-XVII. századi Magyarországot megjelenítő regényekben arról, hogy hogyan jelentek meg addig ismeretlen gyümölcsök, állatok, öltözékek, közigazgatási formák és istenek, hogyan keveredtek a helyiekkel és tették pezsgővé kelet és nyugat találkozásának e nyüzsgő színterét, amitől mégis letehetetlen ez a könyv, az a páratlanul érzékletes megjelenítési mód és hangulatteremtő erő, amivel mindezeket elénk tárja. A regény élvezetének kulcsszava: a hangulat. Aki szereti ha „utaztatják”, nem kizárólag földrajzi értelemben, az szeretni fogja a Török tükröt. Ha rátesszük lábunkat az útra, amire a könyv első mondatai ellenállhatatlanul csalogatnak bennünket, már magába is szippant a történet, mire észbe kapunk rójuk indaszerűen kanyargó ösvényeit, bégek, kádik, szpáhik, defterdárok, ráják, muftik és mollák lesznek útitársaink, feltárul előttünk a hódoltság korának Pécse, s abban egy másik világ: tükör a tükörben. A bölcs, lecsillapodott, öreg Ísza visszaemlékezéseiben úgy vezeti az olvasót végig a legendák és mesék fonalának mentén, hogy az nem sérti a „jó efendi” realitás érzékét és történelmi ismeretei által meghatározott valóságképét. Még akkor sem, ha egyes hősök merészen és váratlanul felbukkannak a gyermekkori olvasmányok elfeledettségének lőpor-felhőjéből, valahogy egészen másként, mint azt dicső egri várvédő korukból megszoktuk.

A főszereplő kamasz fiú identitáskereső története során az Ezeregy éjszaka mitologikus fonalai szövődnek össze történelmi tények és személyek valóságának szálaival, ez adja a regény szövegének mesteri szövedékét, melynek szín kavalkádja és pazar mintázata akár a legmívesebb szőnyegé. Ísza belső történetében a serdülőkor lélektani folyamatai keverednek a személyiségnek a kulturális közeg által meghatározott törvényszerűségeivel. Ísza bin Juszuf útját diadal, fegyvercsörgés, mesés kalandok, szép asszonyok, csodás masinák, dzsinnekkel keveredő varázslatos vérvonal, na meg az anyjától elhagyott gyermek örök fájdalma kíséri végig. Mindez hitelesen és izgalmasan. A jellemábrázolások általában reálisak, mentesek a túlzásoktól. Nincsenek eleve elvetemült vagy zavaróan jóságos személyiségek. E kvalitások hihető módon és arányban keverednek a szereplőkben. Az esendőség és gyarlóság momentumai nagyon is valószerűek, a tükör ebből a szempontból az emberi létforma törvényszerű aspektusait tükrözi. Vannak dolgok, amik ötszáz év alatt mit sem változtak.
Az író otthonosan mozog a keresztény, a muzulmán teológiában és a mitológiában egyaránt, így a szentek, angyalok, arkangyalok, dzsinnek is otthonosan mozognak a regény helyszínei és történései közepette, hol itt, hol ott bukkanva fel valós történelmi személyek társaságában. Azon, hogy egy ágyúgolyó kíséretében maga Belzebub zuhan a csatatérre már a szemünk se rebben. Ahogyan azon sem, hogy a könyv egyik legszórakoztatóbb fejezetében Nakír és Munkár arkangyalok Azraél elé licitálják az erősen meglepett Konstantin császárt, segítőkészen felhívva figyelmét arra, hogy most meghal. A két arkangyal kollegiális villongásának, miszerint hová kéne kerülnie a keresztényeknek kedvező császárnak, Azraél vet véget azzal, hogy rávilágít, „ezeknek odaát idő van”, „Ez még nem is találkozhatott a Prófétával, mert Mohamed Próféta majd később van”. Így az ügy határeset, de mivel Alláh csak akkor foglalkozik ilyesmivel ha „együtt van az összes vitás eset” Konstantin azóta is várakozik a végítéletre. Ez a könnyed humor szinte végig jelen van a műben és különösen élvezetessé teszi olvasását.
Nem csupán a korabeli török és magyar „világba”nyerhetünk bepillantást a tükör által. Megjelennek a két birodalom közti terület népei is, megcsillan benne a rác vitézek jellegzetes öltözéke, a havasalföldi vajda fegyvere, a velencei dózsék mérhetetlen kincsei, sőt a „dög Ferdinánd” népének „elfajzott frengi” szokásait is merőben új fényben villantja fel. Ezzel azonban még korántsem teljes a multi-kulturális kavalkád. Pécsen felbukkannak többek között az oszmán arisztokrata származású főhős féltestvérei, akik elmagyarosodott velencei dózse fik, a német költészet és a hasis szívás elkötelezett híve, Ferdi baba a germán dervis, a fehér bőrű, kék szemű brit muzulmán Dzsoni Aga, valamint egy igazi „vadember” akit egy spanyol zsoldos hozott magával az Új Világból. Egy azték harcos Baranyában, a XVI. század derekán. Mindez magától értetődően és olvasmányosan, hogy én a fényes arcú efendi csak nyelem a hosszú, édes, ánizsos medvecukrot az utolsó morzsáig, azaz betűig.