eper-rózsa-szarkaláb

szétesőknek, lent lévőknek, (nem csak) nőknek

„Szemedbe nézék az imént, élet! És úgy tetszék
nékem, hogy feneketlen mélységbe bukom.
Ámde te kihúztál engem aranyos horgoddal, csúfolkodva
kacagtál, midőn feneketlen mélységnek hívtalak.”
Friedrich Nietzsche

Én nem tudom miért érzed magad rosszul. Azt sem, hogy érzed-e még magad egyáltalán. A múló rossz hangulattól az énkép elvesztéséig hosszú lépcsősor kígyózik az árnyékos oldal sötétjében. Ha nem tudod hogyan s mikor kerültél oda, hasztalan szaladgálsz föl-alá rajta , hogy megtaláld melyik volt az első lépcsőfok, amire ráléptél. Ki kellene lépni oldalra, hiszen a fény mindig párhuzamosan fut az árnyékkal, ezt jól megtanultad. Nem mersz, tudom. Félsz, hogy lezuhansz, hisz a sötétben nem látsz semmit, ami körülvesz. Keresed a biztosat de nem látod a lehetőségeid. Az esély sosem bizonyosság. Én nem tudlak kihozni onnan, de ha egy percre leülsz a lépcsőre, ott ahol vagy és figyelsz, elhívlak valahová képzeletben, tarts velem!

Itt is vagyunk, egy végtelen gardróbszobában. Ez az Élet öltözője. Szégyenletesnek, rútnak, iszonyatosnak tartott ruhadarabok zuhannak szanaszét az űrben. Lehasított ing, szoknya és nadrág cafatok a romlásba száműzve. A falak mentén pazar pompával rakott ruhásszekrények. Egyszerre belép az Élet és gondosan kiválogatja, összeállítja majd magára ölti, egymásra húzza az általa kiszemelt darabokat. Innen is onnan is. Ízlése kiismerhetetlen. Mikor ott áll elkészülve cipővel-táskával egészen, akkor ismersz rá benne gyerekkori magadra. Kimegy. Nagy soká visszatér, nem úgy, ahogy elment. Egyes darabok lefoszlottak róla, egyeseken látszik újonnan vette magára őket. Benéz a tükörbe. Nem tetszik magának. Letép magáról mindent. Ott áll előtted rémisztő pucéran, elviselhetetlenül, nem is állod a látványt, el kell fordítani a fejed… Megint öltözik. Válogat, összeilleszti, ami szerinte összetartozik. Lüktető és eleven és Te látod benne kamasz-éned, de már ott sincs, ki is lépett. Ismét visszajön, akár az előbb, félig rongyosan, félig megelőzve a divatot. Disszonáns, megint vetkőzik. Megint öltözik. Megint kimegy. Megint visszajön. Hányszor is? Te tudod.
Valahányszor az életet pucéran látjuk, mintha szétesne a világ. Pedig az élet csak készül tovább lépni, új idők új stílusát keresi gardróbjában, új kompozíciót kreál amiben felismerheted magad és öntudatra ébredhetsz.
Mert az Élet felöltözik egy új Ildivé, Szilvivé, Zsuzsává, Évává…